Nyilatkozatok
Reakciók Anglia legyőzését követően.
Joachim Löw: „Ez egy nagy teljesítmény volt fiatal csapatunktól a tapasztalt angolok ellen. Ki kellett hasznunk az alkalmakat, hogy gyorsan a 16-oshoz érjünk, s ezt néhányszor bravúrosan oldottuk meg. A csapat tanult a Ghána elleni meccsből. Elől szinte minden lehetőségünk kihasználtuk. Láttam a fiúkon a meggyőződést és a bátorságot. Hihetetlenül sok technikai lehetőségünk van. A ritmusunk és tempónk bármikor változtatni tudjuk. A második félidőben az volt az érzésünk, hogy az angolok hagyták a dolgot. Müllernek hihetetlen képességei vannak a 16-oson belül, hidegvérű a kapu előtt. És mindezt 20 évesen.”
Oliver Bierhoff: „Ez egy taktikai mestermunka volt Jogitól. A csapat mindent nagyszerűen valósított meg. Egy ilyen sima győzelemmel nem számoltam. A csapatban nagy technikai potenciál van. Most minden lehetséges!”
Thomas Müller: „Számomra ez még mindig leírhatatlan. Nem engem kell dicsérni, hanem a csapatot. Futásban és küzdésben egészen erős teljesítményt hoztunk, ez különösen tökéletes volt. Őrülten örülök a negyeddöntőnek.”
Lukas Podolski: „Szuper meccset hoztunk, és megérdemelten nyertünk. Az egyenes kieséses szakaszban a németek mindig ott vannak. De most nyugodtnak kell maradnunk, tovább kell dolgoznunk, s a következő ellenfelünkre kell felkészülnünk.”
Miroslav Klose: „Újra és újra hangsúlyozom, hogy nagyszerű csapatunk van, amelyik éppúgy tud támadni, mint védekezni. Ez ma nagyon tetszett nekem. Az első perctől meccsben voltunk. A gólomnál spekuláltam, majd egyszerűen jól vettem át a hosszú labdát. A célunk marad az elődöntő, azt is el akarjuk érni.”
Bastian Schweinsteiger: „Büszke vagyok a csapatra, s arra, amit 90 percen át elértünk. Taktikailag nagyon jók voltunk, jó akciókat vezettünk. Tiszteljük Argentínát, de nem félünk tőlük. Jó csapat vagyunk, túl tudjuk élni a negyeddöntőt.”
Mesut Özil: „Nagyon teljesítményt nyújtottunk egy világklasszis csapat ellen. Nem tud mindenki 4-1-re nyerni Anglia ellen. A földön kell maradnunk, és a következő meccsre kell koncentrálnunk.”
Arne Friedrich: „Mentálisan ott vagyok, fizikailag fittnek érzem magam, és remélem, hogy ez így megy tovább.”
Angela Merkel: „Ez egy csodálatos meccs volt, és egy csodálatos győzelem. Még egészen meghatódott vagyok. Nagyszerű, csak így tovább!”
Theo Zwanziger: „Nagyon örülök, büszke és tényleg boldog vagyok. 4-1 Anglia ellen – erről nem is álmodtam volna. Annyira büszke vagyok a játékosokra és az edzőkre, akik ezt elérték. A célunk a világbajnoki cím – és az is marad.
Fabio Capello: „Nagyon fontos lett volna számunkra, hogy a második gólunk megadják. Nem is értem, hogy manapság ilyen technikai lehetőségek mellett még ilyen dolgokról kell beszélnünk. Úgy gondolom, hogy 1-2 után jól játszottunk. 2-2 is lehetett volna. Ami utána történt, sajnos a hiba miatt volt. A németek nagyon jól kontráztak. Németországnak nagyon jó csapata van, nagyon jól játszottak. Hibáztunk, de a bíró még nagyobbat hibázott. De ez a futball.”
Steven Gerrard: „A németek jobban játszottak. Nagyon megérdemelték a győzelmet. Az elvett gól nem mentség. Nem mondhatom azt, hogy csak azért vesztettünk, mert a bíró nem adta meg a gólt.”
Michael Ballack: „Anglia ellen nem számoltam ezzel. Már az első meccsen Ausztrália elleni igazoltuk, hogy fantasztikusan tudunk játszani. Anglia esélytelen volt. Nem gondoltam volna. Most a földön kell maradnunk.”
Jürgen Klinsmann: „Nagyszerű meccs volt, mindenekelőtt az, ahogyan a csapat a félidőben reagált. Angol kollegákkal néztem a meccset, sokkolva voltak. Csodálkoztak: miért nem támad Anglia? Ez egy fantasztikus nap.”
Guss Hiddink (török kapitány): „Kár, hogy Özil nem minket választott. Ő egy modern játékos, akire szükségem lenne a csapatomban is. Németországnak most egy egészen más játékkultúrája van.”
Sebastian Vettel (a tegnapi Forma1-es futam német győztese): „Az utolsó két gólt még a mérnökeimmel néztem. Nehéz volt fejben rájuk koncentrálni. Nem tudtam igazán élvezni a meccset, de az eredmény a legfontosabb. Ott vagyunk a következő körben, a csapat jól játszott. Minden jót kívánok a következő meccsekre. Három meccset kell megnyernünk, és akkor megvan…”
dfb.de
Kategóriák
WC 2010Címkék
a friedrich , angela merkel , anglia , anglia lúzerek , ballack , fabio capello antifoci , forma1 , guus hiddink , klose , löw , müller , nyilatkozatok , poldi , schweini , sebastian vettel , steven gerrard , vb 2010 nyolcaddöntő , zwanziger
Még nincsenek kommentek.
(
)
SZÓLJ HOZZÁ!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
